A lakberendezésnek, belső építészetnek számos olyan témája van, amely megosztja az amatőr lakberendezőket és esetenként még a profikat is. Maradjunk ezúttal az amatőröknél, azoknál a lelkes rajongóknál, akik imádnak a belső építészettel foglalkozni, és szívesen fejtegetik az olyan témákat, vitákat, mint amit a tapéta vs. festék ellentétpár indít el.
A belső építészet, kifejezetten az otthonokra összpontosítva, tartalmaz számos alapszabályt, fontos azonban, hogy szabad utat engedjünk a saját fantáziánknak, kreativitásunknak. Éppen ezért foglalkozzunk most inkább az ízlés kérdésével, a tapéta és a festék előnyeivel, hátrányaival, semmint azzal, hogy mit mondanak a nagy könyvek, szabályok stb.
A tapéták és festékek erősségei, hátrányai
Sokan úgy vélik, a tapéták képesek szörnyen elrontani egy otthon összképét, ugyanakkor elképesztő mértékben képesek feldobni egy-egy teret. Mindez attól függ, hogy milyen kompozíció keretében kerülnek felhasználásra. A tapéták előnyei közé tartozik elsősorban, hogy olyan látványvilágot lehet általuk teremteni, amit festéssel jóval nehezebben lehetne megvalósítani. Minták és textúrák sokkal gazdagabb felhozatala jelenhet meg, mint egyszerű festéssel.
Különösen hasznos lehet egy gyerekszobában, hiszen sokan törekednek arra, hogy a kicsik számára színes, vidám környezetet alakítsanak ki. Azonban a hálószoba egy-egy falát vagy a nappali valamelyik szegmensét is csodásan ki lehet emelni egy izgalmas, különleges tapétával.
És bizony, éppen ez a titok nyitja, hogy az a tapéta legyen különleges és izgalmas. A tapéták tényleg nagyon el tudják rontani egy otthon összképét, ha nem megfelelően kerülnek kiválasztásra. Soha nem szabad az olcsó, tucatgyártmányokat választani. Ezzel pedig el is érkeztünk a tapéták legnagyobb hátrányához, ahhoz, hogy anyagilag megterhelőbb tapétát vásárolni, mint festéket, még akkor is, ha a festékek közül sem az olcsóbbat választjuk.
Az egyszerű festék letisztult kisugárzása
Nagyszüleink, vagy akár szüleink zsúfolt, mindenféle csecsebecsékkel telepakolt lakásai után a fiatalabb generációk jórésze fellélegzésre vágyik. Persze, közben megjelentek a maximalisták, de még mindig többségben vannak azok a minimalisták, akik otthonaikban azt a harmóniát, nyugalmat és rendet szeretnék látni, amire mentálisan is vágynak. Lehet akár szó egy Eurojackpot nyertesről, nagy eséllyel nem fog látszani a lakáson a nagy gazdagság, mert hiszen sokan vágynak inkább a festékek által is megvalósítható letisztult, nyugalmat árasztó egyszerűségre.
A festékek előnye emellett az is, hogy könnyebben lehet változtatásokat végrehajtani, hiszen maradva az Eurojackpot hasonlatnál. Képzeljük csak el, ha valaki teljesen váratlan módon valóban hatalmas nyereményt vihet haza az Eurojackpot játékban, minden bizonnyal új otthon után néz, vagy a meglévő otthonát fogja kipofozni. A változtatások sokkal könnyebben megvalósíthatóak, ha festékeket használunk, a minimalista beállítottságú személyek pedig nem is fognak olyan környezetre vágyni, amely túl sok színt, mintázatot, kavalkádot tartalmaz.
Fontos a mértékletesség és az összhang
Óriási baklövéseket lehet elkövetni, bármelyik módot is választjuk a lakásunk dekorálására. El sem tudnánk képzelni, milyen hajmeresztő megoldások vannak a világon, pedig még olyan belső terekre, nappalikra is lehet bukkanni, amelyek a lakó kedvenc online casino oldalának design-ja alapján készült. Hozzá kell tenni, egy online casino arculata is lehet inspirációra érdemes, mégsem ez az, amit a legszívesebben látna viszont az ember az otthonában.
Ennél kevésbé hajmeresztő, mégis rossz példaként szolgálhatnak az olyan tapétás megoldások, amelyek nem valamilyen mintázatot rajzolnak meg, hanem egy teljes tájképet, például egy vízesést vagy egy őserdőt. Az ilyen megoldások bizonyos esetekben akár még rosszabbak is lehetnek, mint egy online casino inspirálta nappali fal.
Ahogyan kiemeltük, az összhang nagyon fontos, érdemes figyelni arra, hogy az adott térben milyen tevékenységek fognak zajlani, a nap mely szakában lesz használva, és kik lesznek azok, akik a legtöbb időt töltik az adott térben. Mindezek mellett a fényviszonyokat is fel kell mérni, és természetesen az adott tér méretét, hiszen a tapéták és a festékek megfelelő kombinációja optikailag nagyíthat vagy akár formáját tekintve is alakíthat egy beltéren.
A lakást legyen otthon!
A szigorúan szakmai szempontokat amatőrként azért sem feltétlenül kell figyelembe venni, mert a legfontosabb mindig az lesz, hogy a lakás igazi otthonként funkcionáljon, és jól érezzék magukat benne azok, akik lakják.
Vannak olyan alapvetések, amelyeket minimális szinten érdemes figyelembe venni, de fontos, hogy megőrizzük a saját elképzeléseinket. Azt se felejtsük el, hogy a tervezést nem szabad elkapkodni. Szánjunk kellő időt a tervezésre, ebben segítségünkre lehetnek az olyan digitális eszközök, amelyek lehetővé teszik, hogy néhány fotó alapján többféle színkombinációt vagy akár berendezési megoldást tesztelhessünk le virtuálisan. Az elhamarkodott döntések elkerülése végett dolgozzunk alapos időbeosztás szerint, a tapéta vs. festék vita eldöntésébe pedig másokat is bevonhatunk.